Limba | Nyelv | Language

Română
Română
Magyar
Magyar
English
English
Your language:
Kárásztelek
A község, melyet mindenki ismer.
Hírek
Képek
Videók

Kárásztelek monográfiája - Emlékezzünk régiekről

Bevezetés


"Emlékezzünk régiekrel,
Az Szíthiából kijöttekrel,
Magyaroknak elejikrel,
És azoknak vitézségekrel. "
(Csáti Demeter: Pannónia megvételéről)

A honfoglalást egyes történészek hazatalálásnak tartják, amelyet kétféleképpen értelmezhetünk: "...eddig nem volt hazám, most végre találtam egyet és lehet úgy is érteni, hogy elmentem hazulról, aztán valamilyen oknál fogva vissza kellett jönnöm". A sztyeppei népek vándorlása a végtelen pusztákon, amikor újabb és újabb életteret kutattak fel, magukkal sodortak népeket, vagy éppen ők sodródtak másokkal, egy körforgást írtak le, amelynek végén mi, magyarok megállapodtunk a Kárpátok gyűrűjében, s az Alföld pusztáin.

A Kárpát-medence szögletében nekünk, kárásztelkieknek is jutott hely, hogy felépítsük házainkat, megműveljük földjeinket és a templom falai között elzengjük dicsőítésünket Istennek.

Minden emberben ott él a vágy, hogy megfejtse a múlt titkait és választ kapjon a múltjával kapcsolatos kérdésekre: Kik voltak őseink? Hogyan is éltek?

E rövid dolgozat célja, hogy választ adjon a múltunkkal kapcsolatos homályos kérdésekre, s végre minden kárásztelki házában, vagy az innen elszármazottak otthonában a Biblia és a vasárnapi imakönyv mellett ott legyen ez az összefoglaló történeti mű, s ha vágyódásuk a szülőföld iránt fellángol, lapozzák át és olvassanak bele.

Az olvasók számára át szeretnénk adni azt az érzést, amely betöltött minket a mű megírása során; a felfedezés örömét, amikor a több száz éves dokumentumokat olvasva láttuk ittlétünk kezdetét a honfoglalás órájában, s láttuk a történelem lapjain az 1100 éves kárpát-medencei múltunk írásos nyomait.

Tanulnunk kell a múlt örökségéből és bíznunk kell a jövőben, hiszen átéltük a tatárjárást, a török pusztítását, pestiseket és más természeti csapásokat, s nem utolsó sorban egy létünket fenyegető állami politikát, amely talán nem szűnt meg teljesen.

"A nagyvilágon e kívül
Nincsen. számodra hely;
Áldjon. vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell."
(Vörösmarty Mihály: Szózat)

Kelt: Kárásztelken, az Úr Ezerkilencszázkilencvenhatodik évében,
a Millecentenáriumi ünnepségek alkalmából.

Tisztelettel ajánljuk minden kedves olvasónak:
Szabó Ödön és Nagy Mihály Zoltán.

A kezdetektől 1700-ig

Őseink

Mint az már köztudott történelmi tény, a magyar honfoglalás nem egy fejvesztett menekülés eredménye, hanem a 895-96-os évvel jelzett betelepülés, egy tudatos politikai döntés következménye, hiszen a IX. század elejétől kezdve hadjárataikon keresztül őseink felmérték a Kárpát-medencei erőviszonyokat, és megismerkedtek e terület gazdasági adottságaival. A besenyők támadása 894-ben, amely az etelközi szálláshelyek ellen irányult, csak meggyorsította az eseményeket és ezzel előrébb hozta Kárpát-medencei történelmünket.

A magyar törzsek a Kárpátok hágóin átvonulva először Erdélyt vették birtokukba, és innen vonultak tovább az Alföldre. Az Árpád fejedelem által vezetett kabar-magyar-székely haderő Vereckénél nyomult a Kárpát-medencébe, miközben a megtámadott etelközi hét törzs a legrövidebb úton Erdélybe költözött. A kabar törzs és a hozzá kapcsolódó népelemek az Alföld észak-keleti részén, illetve a Felső-Tisza vidékén állapodtak meg. (Magy. tört. I-1.)

A fent említett események elbeszélését azért tartottuk szükségesnek, mert az Árpád fejedelem által vezetett kabar törzshöz kapcsolódik falunk őstörténete. Ezek után felvetődik a kérdés: Kik is voltak a kabarok? Kik voltak őseink?

A kabar-magyar népelemek első érintkezése a levédiai szálláshelyekhez kapcsolódik. A kabarok a Kazár birodalomból vallási okok miatt a IX. században kiváltak, és csatlakoztak az ekkor már Etelközben letelepedett magyarokhoz. Egyik legfontosabb forrásunk, amely e két népelem kapcsolatát megemlíti Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár "A birodalom kormányzásáról" szóló műve. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy 895-ben Árpád fejedelem fia, Levente töltötte be a kabar törzs vezéri méltóságát, s ezzel a honfoglalás kori hét törzs mellett a nyolcadikat alkották. „Első a kabaroknak a kazároktól elszakadt ... törzse, második a Nyékié, harmadik a Megyerié, negyedik a Kürtgyarmatué, ötödik a Tarjáné, hatodik Jeneh, hetedik Keri, nyolcadik Keszi.”

Ugyancsak Konstantin császárnál találjuk megemlítve a kabarokat, kik "...háborúban elöl jártak, az első törzsek rangjára emelték őket". A székelyekkel együtt a kabarok, mint csatlakozott népelemek az előre tolt hadtest szerepét kapták, nem kisebb vezér irányítása alatt, mint a jövendőbeli fejedelem. Ahogy már a fentebb említett forrásunk megjegyzi, a magyarok seregei előtt harcoltak, feladatuk az ellenséges haderő erejének gyengítése, hogy a hadrendben utánuk következő magyar seregek részére előkészítsék a gyors győzelmet. Röviden összefoglalva ezek voltak a kabarok.

Visszatérünk a honfoglalást követő pár évre. Pontosan ez idáig még nem sikerült megállapítani a nyolc törzs letelepedési helyét, amiket tudunk, azok elég ellentmondásosak, de az biztos, hogy Bihar és Szilágyság egyes részeire székely és kabar népelemek helyezték el szállásaikat. Ezt alátámasztják egyes Bihar vármegyei helységnevek: Székelyhíd, Telegd. Az idetelepültek seregeit a mindenkori magyar királyi utód vezette, ez rejlik talán a különleges Biharország elnevezés mögött is.

Kárásztelek honfoglalás kori népessége ezen kabar törzsből származtatható, jobban mondva a falu neve "... a szóként is használt káliz izmaelita népnévnek és a telek szántásra alkalmas trágyázott föld főnévnek az összetétele". (Kiss L.) Ezt igazolják a falut először említő levéltári anyagok is, mivel hogy 1241-ben Káloztelekként van említve. Győrffy György történész azt állítja, hogy „Kárásztelek a kabarokhoz tartozó kálizok települése volt”, és szerepük volt a sószállításban is. Kálozteleken át Kémer felé vitt az a régi útnak nevezett hadiút, amely azután a Berettyó völgyébe torkolt. Ugyancsak közel szülőfalunkhoz vezetett az a sószállító út, mely Iklód-Hídvégnél jött át a Krasznán, hol királyi harmincadot szedtek, és ment tovább Szalacsnak. Egyes kutatók szerint valószínűnek tűnik az a tény, hogy a káloztelkiek (őseink) jó kereskedők módjára kibérelték a vámszedő helyet, (Major M.) s így egyenesen a királlyal álltak kapcsolatban.

Miután 1242-ben a tatárok a fél világot legyőzték, Batu kán seregeivel Magyarország felé vette útját. A fő hadtest – miután Dénes nádor határőrző seregét megverte – Vereckén át tört be hazánkba, egy másik rész Bogutáj vezetése alatt az Ojtozi-szoroson érkezett Erdélybe. Itt próbálja őket Pósa erdélyi vajda megállítani sikertelenül, a csatát életével együtt elveszíti. Így a tatár sereg eme része betör Erdély közepébe, ott irgalmatlan pusztítást végez, s a Maros mentén az Alföldre vonul ki. Kraszna vármegye részeire a harmadik tatársereg vonul be Kadan vezetésével, kik a radnai hágón keresztül jönnek a Kárpátokon belülre. Itt feldúlják, s leégetik Erdély északi részét, elfoglalják Kolozsvárt, s a Meszesen átkelve Kraszna vármegyén keresztül tovább folytatják áldatlan művüket, az Alföldre sietnek, ahol újra egyesülnek Batu kán seregeivel. (Erdély tört. I.) Ezen utóbbi hadtest, átvonulása során, Kárásztelket is megjárta, s itt nagy részét a lakosságnak vagy lemészárolta, vagy magával hurcolta. "Káloztelek" ezen tatárjárás alkalmával majdnem teljesen elnéptelenedett. (Györffy Gy.) A falu szájhagyománya szerint azon ősök, kik mégis túlélték ezen irtózatos pusztítást, a Földpince nevű helyen egy barlangba bujdostak el, s menekültek meg a rabszolgaságtól, vagy a biztos haláltól.

A veszély elmúltával előjöttek az erdőből, s a bujdosó helyükről, látták drága falujukat feldúlva és lerombolva, de ők is tudták azt, amit akkoriban mindenki, miszerint mindent újra kell kezdeni, és főleg nem szabad csüggedni. A szájhagyományra hivatkozunk ismét, mert e szerint őseink ezen pusztulás után régi szálláshelyükről valamivel lentebb költöztek, a mai Ős-kúthoz, vagy Gál-kúthoz, és ez lett az akkor újra települők központja, s e köré épült ki a falu. Ezért nevezik még most is ezt a részét a falunak Ős utcának.

Birtokosok, s alattvalók (1241-1700)

Petri Mór szerint Káloztelek már 1241 előtt a váradi káptalan birtoka, ez azonban valószínűtlennek tűnik, az igazsághoz talán akkor járunk közelebb, ha a káptalanhoz való tartozást a tatárjárás utáni időkre tesszük át. Hisz ekkor IV. Béla új politikájának fő irányzata az volt, hogy a hűséges alattvalókat megjutalmazza, továbbá a püspöki és ispáni székeket megerősítette, hogy egy új, szabad várrendszert hozzon létre. Valószínű, hogy ezen új politikának függvényében került Kárásztelek a váradi káptalan birtokába, aki mellesleg új elemeket telepíthetett a részben elpusztult faluba. Továbbá biztosan állíthatjuk, hogy 1338-ban új elnevezés alatt Kalasztelek Adriántelekkel együtt a fentebb említett váradi káptalan birtoka volt, határait ismerték és megújították. (Kár. RK. okl.)

Az elkövetkezendő századokra szülőfalunkról csak szórványos, sokszor összefüggéstelen adatok jutnak kezünkbe. Mint sok más falu, Kárásztelek is csak a birtokviszony változásokat feljegyző iratokban, netalán pereskedésekben vagy nemesítés alkalmával van megemlítve, minek okáért a különböző helyekről származó okiratok más-más elnevezés alatt említik meg falunkat. Mint azt már dolgozatunk elején is láttuk, a kabar törzs szálláshelyei falunk területét is lefedték és ittlétükről tanúskodik falunk első elnevezése is: Káloz. A középkor folyamán többször átírt és más-más változatban megjelenő falunevünk az utóbbi 100 esztendő során többféle értelmezést kapott, mert vagy a kárász nevezetű hallal kapcsolták össze, vagy a kalózzal (Kalóztelek), vagyis rabló ősökkel. Ezen formában Kalóztelekként Petri Mór említi falunkat, mint hiteles forrásból jövő elnevezést 1241-ből. Ebben csak az hibádzik, hogy a kalóz szó: „...szóhasadás eredménye: a török eredetű kalauz alakilag és jelentéstanilag elkülönült változata. A kalózhoz kapcsolódó "rabló" jelentés a török hódoltság idején fejlődik ki annak következtében, hogy az útmutatásra felfogadott kalauzok között, sok gazember is akadhatott”.

Tehát a kalóz szót a XIII. században a magyar nyelvben még nem használták, a kalauz pedig nem rablót, hanem útvezetőt, útmutatót jelentett. Azon illetéktelen vádak pedig, miszerint Kárásztelek ősei rablók lettek volna, egy félreolvasott falunévből és rosszakaratból gyökereznek. A helyes elnevezése tehát falunknak 1241-ben Káloztelek és ennek eredetét már az előbbiekben megmagyaráztuk. Újra büszkén kijelenthetjük tehát, hogy nem betelepített rablók leszármazottai vagyunk, hanem egy olyan népességé, amely a magyar honfoglalók mellett már az első hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe, itt meghonosodtak és szálláshelyüket az egyik legfontosabb sószállítási hadi útra helyezték, mely útvonal Kárásztelek dombjain keresztül lépett be a Berettyó völgyébe.

A következőkben egymás után felsoroljuk szülőfalunk majdnem minden évszázadban változó elnevezéseit. Tehát ahogyan azt az előbbiekben bizonyítottuk, 1241-ben helyesen Káloztelek, 1338-ban Kalasztelek, 1477-ben Káloztheleke, 1481-ben Kálozthelek, 1584-ben Kaluttheleke, 1609-ben Karaztelke, 1679-ben Karasztelek (Petri M.), ezen évszázadtól kezdve – igaz a magyar helyesíráshoz viszonyulva –  napjainkig ez az elnevezés maradt fent. Az előtagot idővel a kárász halnév magához hasonította. A falu szájhagyománya erre is ad a maga módján magyarázatot: régen a falu határában volt egy tó, amelyben egy, több mint másfél méteres kárász hal élt, s miután ezt a kapitális halat sikerült kifogni, a falu elnevezésébe beépült a kárász halnév, kiszorítva a régi kálozt, s az ebből származott további előneveket. A kisebb-nagyobb betűcserékért s toldalékokért az oklevelek íróit okolhatjuk, hisz a dokumentumok latin nyelven íródtak.

Egy 1335-ben kelt adománylevél szerint a váradi káptalan határperbe bonyolódott Kopasz Dezső és fiai, dohi kisbirtokosokkal az előbb említett dohi és kaloszteleki határok miatt. A per a váradi káptalant igazolta, a határokat a kiküldöttje cölöpök leverésével jelölte ki. Ezen határokról szóló adatokat 1442-ben Budán Gara Miklós nádor megerősíti, s átadja az iratot Kémeri Miklósnak, Péternek és Lászlónak. A következő irat, amely falunkat említi, az egy 1476. november 30-án kelt perirat, melyben Báthori István akkori országbíró hoz ítéletet a "Váradi káptalan és Nagyfalusi Báni (így) János és György, valamint Somlyói Miklós közt.

Utóbbiak a káptalan Bihar vármegyei birtokát elfoglalták." (Petri M.) Ennek a pernek a végkimenetelét nem ismerjük, de feltételezzük, hogy a káptalannak sikerült megvédeni birtokait, hisz a továbbiakban ezekkel „az elfoglalókkal”, mint kárásztelki részbirtokosokkal nem találkozunk. Ezen iratnak érdekessége abban rejlik, miszerint először s utoljára Kárásztelek történetében szülőfalunk Bihar vármegyei községként szerepel. A megelőző időszakban s a következőkben is Kárásztelek mindig Kraszna vármegyei községnek számít. "Krasznát az első alapítású vármegyék közé sorolhatjuk, a várszervezete mindenben egyezik az első alapítású vármegyékkel." Tehát valószínű, hogy Szent István korabeli alapítású. Ezen vármegyének abban rejlik fontossága, hogy itt vezetett az út Észak-Erdélybe, s itt ágazott el a meszesi hágó felé, valamint a Sebes-Körös felé. (Győrffy Gy.) Majd 1876-ban Kraszna vármegye egyesülvén Kis-Szolnok vármegyével fogja alkotni az új Szilágy vármegyét.

Az 1481-es évben kelt oklevél szerint Kalozthelek és Kémer között somlyói
Báthori Miklósnak és testvérének a jobbágyai és szolgái néhány debreceni kereskedőt kiraboltak. Tudvalevő, ezen időszakban Kémer falu egy olyan kiváltságot kapott, mely szerint a Debrecenből hazatérő erdélyi kereskedők itt újonnan kirakodó vásárt tarthattak megmaradt portékáikból. A további útvonal Kémerről Kárásztelken keresztül Somlyóújlak irányába Szilágysomlyón át, a meszesi hágón keresztül vezetett Erdélybe. Az említett okirat szerint 1481-ben egy része a kárásztelkieknek s kémerieknek együttesen rabolta ki a kereskedőket. Hogy mi váltotta ki a jobbágyok eme „dicséretes” cselekedetét? Lehet, hogy a megelőző évek termése nagyon szegényes volt, s a szükség vitte rá őket, de mindez csak feltételezés, az igazi okot nem tudhatjuk. Ami biztos, az ügy kivizsgálására Kárásztelekre szolgabírókat küldtek, kik a falu összes népét a cinterembe (a templomot körülvevő rész) hívták össze, s megesketve őket, itt végezték a vallatásokat.

A további eseményeket nem ismerjük.

Az elkövetkezendő időszakban - nemcsak Kárásztelek, hanem egész Európa történetében - új fejlemények állnak be. A XV. században Hunyadi János és fia, Mátyás király sikeresen tudott ellenállni. a töröknek, de az őket trónon követők belviszályba bonyolódtak, legyengítve ezzel a királyságot. Ezek függvényében nem nagy meglepetést okoz számunkra az, hogy 1526. augusztus 29-én a Mohács-i csatát elveszíti a magyar királyi sereg. Nem sokkal ezek után - mint az ismeretes – a török elfoglalja Magyarország déli részét.

A királyi Magyarország három részre bomlik fel. Így kerül végleg Kraszna vármegye az 1570-es Speyeri Egyezmény folytán, mint Részek (Partium) elnevezés alatt II. János Erdély és Magyarország részeinek fejedelme fennhatósága alá. A királyi Magyarország kebeléből most kerül községünk az Erdélyi Fejedelemséghez. A történelmi Erdélyen ugyanis a Kárpátokon belüli, úgynevezett Királyhágón túli területet értjük.

A további források legközelebb 1531-ben szólalnak meg Kárásztelekről. Ebben az évben a váradi káptalan zálogba adja Kárásztelket Telegdi Katalinnak, Báthori István erdélyi vajda nejének. A falu 1538-ban kerül vissza a káptalan birtokába, mikor egy levélben – amit a vajdaasszonynak küld – azt állítja, hogy Kárásztelek már az 1090-es évek óta Szent László adományaként a váradi káptalan birtoka. (Kár. RK. okl.) Ezt az állítását bizonyítani nem tudja, mert mint leírja, az adományozó levelet a kárásztelki plébánia oklevéltára nem őrizte meg. A káptalan szándéka valószínűleg az volt, hogy még régebbi időkre vezesse vissza a Kárásztelek birtokára szóló kizárólagos földesúri jogát. Mint azt már a dolgozat első felében említettük, Kárásztelek csak a tatárjárás után kerülhetett a váradi káptalan birtokába, addig a kálizok – mint szabad népcsoport – éltek falujukban.

A reformációt támogató Zápolyai Zsigmond 1566-ban a váradi káptalant megöleti és birtokait elkobozza. Kárásztelek birtokát azonban a Báthoriak megszállták, hisz nekik „az felől zálogos jogok volt”. Szülőfalunk melletti Adorjántelek – nem lévén elzálogosítva 1531-ben – nem lett elfoglalva a Báthoriak által 1566-ban, hanem a kárásztelki római katolikus egyház tulajdonába ment át.

A falunk ezután vándorol egyik Báthoriról a másikra. Telegdi Katalin fiáról Báthori András fiára, Istvánra, majd ennek fiára, Andrásra, s végül Báthori Zsófiára, II. Rákóczi György fejedelem hitvesére. (Kár. RK. okl.)

Ez idő alatt 1610-ben Báthori Gábor fejedelem nemessé teszi Demeter Jánost és fiát, s őket a kárásztelki birtokban egy minden tehertől mentes házzal megajándékozza. (Petri M.)

A XVII. században Kárásztelek birtokviszonyai tovább bonyolódtak. Ekkor a Bánffyak elfoglalják Báthori Zsófiának szülőfalunkon belül levő tartományait más falvakkal együtt, mert a fejedelemasszony nem fizette meg tartozásait ­14.600 forintot. Apafi Mihályt, Erdély fejedelmét, Kerczegi György somlyói lakoson keresztül keresi meg kérelmével a fejedelemasszony, aki visszaigényli uradalmát (Petri M.). A kérelem további sorsát nem ismerjük, de a későbbi birtokviszonyokból – ahol már Báthoriak nem szerepelnek –  következtethetjük, hogy a kérelem nem talált meghallgatásra.

A Bánffyak által megszerzett területek a későbbiekben tovább osztódnak a családon belül.

Laptop Acer